Barion Pixel
< Alvás és regeneráció

Ebben a részben a B-vitaminok és a Taurin tulajdonságait és szerepét mutatjuk be, kizárólag a szakirodalomban elérhető tudományos források alapján.
Fontos megjegyezni, hogy az alábbi információk nem a termék egészére vonatkoznak, hanem az egyes összetevők általánosan ismert és kutatásokkal alátámasztott tulajdonságait ismertetik.

🌿 Taurin – Az idegrendszeri egyensúly biokémiai támasza

Természetes aminosav-származék, amely finoman támogatja a szervezet belső feszültségcsillapító folyamatait, elősegítve a kiegyensúlyozott sejtműködést a túlpörgött időszakokban.
A biokémiai háttér: A központi idegrendszerben neuromodulátorként van jelen: szerkezeti analógiát mutat a GABA A – és glicin-receptorok kötőhelyeivel. Részt vesz a sejtszintű ozmoregulációban, a kalcium-homeosztázis fenntartásában, valamint a mitokondriális membránok biokémiai folyamataiban.

🌿 B12-vitamin (Hidroxokobalamin) – A fokozatosan raktározódó, kíméletes B12-forma

A szervezet által kiválóan raktározható, nem-metilált forma, amely egyenletes és kíméletes támogatást nyújt az idegrendszer és a sejtosztódási folyamatok számára.
A biokémiai háttér: Biokémiai szempontból kofaktora a metionin-szintáz enzimnek (amely a homocisztein metioninná történő átalakulását katalizálja), valamint a metilmalonil-CoA-mutáznak. Fontos szerepet tölt be a sejtosztódási folyamatokban és a normál vörösvérsejt-képződésben.

🌿 B9-vitamin (5-MTHF Folát) – Az azonnal hasznosuló aktív forma

Közvetlenül beépülő, biológiailag aktív folátforma, amely átalakítás nélkül támogatja a sejtosztódást és a kismamák megnövekedett igényeit.
A biokémiai háttér: A (6S)-5-metil-tetrahidrofolát nem igényel enzimatikus átalakítást az MTHFR enzim által, így közvetlenül bekapcsolódik az egy-szénatomos transzfer folyamatokba (C1-anyagcsere). Kulcsfontosságú kofaktor a nukleinsavak (DNS és RNS) szintézisében, a sejtosztódásban és a homocisztein-anyagcserében.

🌿 B3-vitamin (Nikotinamid-ribozid-klorid – NR) – A sejtszintű energiatartalékok építőköve

Új generációs B3-forma, amely közvetlen előanyagként tölti fel a sejtek energiaközpontjait (a NAD+ szintet), segítve a mély kimerültség leküzdését.
A biokémiai háttér: Sejtes felvételét követően az NRK (nikotinamid-ribozid-kináz) útvonalon keresztül vesz részt a NAD+ (nikotinamid-adenin-dinukleotid) koenzim sejtszintű szintézisében. A NAD+ jelenléte elengedhetetlen a sejtek energiatermelő folyamataihoz (ATP-szintézis) és a sirtuin fehérjecsalád működéséhez.

🌿 B6-vitamin (Piridoxál-5′-foszfát – P5P) – Az aminosav-anyagcsere és a vörösvérsejtek koenzimje

A B6-vitamin azonnal aktív formája, amely kulcsszerepet játszik a hormonális egyensúlyban, az idegi folyamatokban és a vérképzésben.
A biokémiai háttér: Több mint 100 enzimatikus reakció kofaktora, kiemelten az aminosav-anyagcserében és a fehérjeszintézisben. Enzimatikus kofaktorként vesz részt a normál vörösvérsejt-képződésben (hem-szintézis), a ciklikus aminosav-átalakulásokban és a hormonális aktivitás szabályozásában.

🌿 B2-vitamin (Riboflavin-5′-foszfát – R5P) – A vasanyagcsere és a sejtvédelem kulcsa

Gyorsan beépülő koenzim, amely elősegíti a vas sejtszintű hasznosulását és védi a sejteket az oxidatív terheléssel szemben.
A biokémiai háttér: A riboflavin-5′-foszfát a flavin-mononukleotid (FMN) aktív formája, amely közvetlen előanyaga a flavin-adenin-dinukleotidnak (FAD). Ezek a flavokoenzimek elengedhetetlenek a mitokondriális légzési láncban az energiatermelő folyamatokhoz, a vas normál anyagcseréjéhez, valamint a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.

🌿 B5-vitamin (Kalcium-D-pantotenát) – A szellemi teljesítmény és a tiszta fókusz alappillére

A sejtek energiatermelő és szteroidhormon-szintézisének nélkülözhetetlen eleme, amely a mentális frissesség fenntartásáért felel.
A biokémiai háttér: A pantoténsav a Koenzim-A (CoA) molekula alapvető építőköve. A CoA központi szerepet játszik a Citrát-körben (Szent-Györgyi–Krebs-ciklus), a zsírsavak lebontásában és a szénhidrátok energiává alakításában, emellett részt vesz a szteroidhormonok bioszintézisében.

🌿 B1-vitamin (Tiamin-monohidrát) – A szívizom és az idegsejtek üzemanyaga

A szénhidrátok energiává alakításának kulcsvitaminja, amely biztosítja az idegrendszer és a szív folyamatos táplálását.
A biokémiai háttér: A tiamin a szénhidrát-anyagcsere kulcsfontosságú kofaktora. A szervezetben tiamin-piroposzfáttá (TPP) alakul, amely elengedhetetlen enzimkomplexek (például a piruvát-dehidrogenáz) működéséhez a sejtszintű energiatermelés során, támogatva a szívizomzat és az idegsejtek normál működését.

🌿 B7-vitamin (D-Biotin) – A makrotápanyagok és a hámfehérjék támogatója

Kofaktor, amely részt vesz a táplálékok hatékony sejtszintű feldolgozásában, valamint a bőr és a haj egészségének megőrzésében.
A biokémiai háttér: A biotin karboxiláz enzimek kofaktoraként vesz részt a sejtek alapvető anyagcsere-folyamataiban. Kulcsszerepet játszik a glükoneogenezisben, a zsírsavszintézisben és az aminosavak lebontásában, emellett nélkülözhetetlen a makrotápanyagok normál anyagcseréjéhez.

Elkötelezettek vagyunk a mellett, hogy a különböző vitaminok szedésekor a vitaminnal együtt káros anyagokat a szervezetünkbe ne vigyünk be. Kapszuláink teljesen adalék-mentesek

A NANRI étrend-kiegészítőket egyedi receptúra alapján olyan partnerünk gyártja, ahol a precizitás, a tisztességes munkakörülmények és a környezettudatos gyártás iránti elkötelezettségünk maximálisan teljesül.

Erősen hiszünk a fenntarthatóság fontosságában a mindennapi- és az üzleti életben egyaránt. Arra törekszünk, hogy munkánk minden mozzanatában felelősségteljesek és figyelmesek legyünk minden részletre.

Hivatkozások

B-vitaminok:

  1. Powers HJ, Folic acid under scrutiny, Br J Nutr. 2007 Oct;98(4):665-6.,2007.
  2. Imran Patanwala, Maria J King, David A Barrett, John Rose, Ralph Jackson, Mark Hudson, Mark Philo, Jack R Dainty, Anthony JA Wright, Paul M Finglas, and David E Jones, Folic acid handling by the human gut: implications for food fortification and supplementation, Am J. Clin. Nutr. 2014;100:593–9.
  3. Jacob Selhub, Irwin H. Rosenberg, Excessive folic acid intake and relation to adverse health outcome, Biochimie, 10.1016/j.biochi.2016.04.010, 2016
  4. Rima Obeid, Serum Unmetabolized Folic Acid: The Straw That Broke Dihydrofolate Reductase’s Back ,Journal of Nutrition. 145(3):387-90., 2015.
  5. Cantó C, Houtkooper RH, Pirinen E, Youn DY, Oosterveer MH, Cen Y, Fernandez-Marcos PJ, Yamamoto H, Andreux PA, Cettour-Rose P, Gademann K, Rinsch C, Schoonjans K, Sauve AA, Auwerx J. The NAD(+) precursor nicotinamide riboside enhances oxidative metabolism and protects against high-fat diet-induced obesity. Cell Metab. 2012 Jun 6;15(6):838-47.
  6. Dolopikou CF, Kourtzidis IA, Margaritelis NV, et al. Acute nicotinamide riboside supplementation improves redox homeostasis and exercise performance in old individuals: a double-blind cross-over study. Eur J Nutr 2019 Feb 6.
  7. Srivastava S. Emerging therapeutic roles for NAD(+) metabolism in mitochondrial and age-related disorders. Clin Transl Med. 2016;5(1):25.
  8. Gong B, Pan Y, Vempati P, Zhao W, Knable L, Ho L, Wang J, Sastre M, Ono K, Sauve AA, Pasinetti GM. Nicotinamide riboside restores cognition through an upregulation of proliferator-activated receptor-γ coactivator 1α regulated β-secretase 1 degradation and mitochondrial gene expression in Alzheimer’s mouse models. Neurobiol Aging. 2013 Jun;34(6):1581-8.

NAD+ hivatkozások:

  1. Toropova YG, Pechnikova NA, Zelinskaya IA, et al. Nicotinamide riboside has protective effects in a rat model of mesenteric ischaemia-reperfusion. Int J Exp Pathol.2018 Dec;99(6):304-11.
  2. Cantó C, Houtkooper RH, Pirinen E, Youn DY, Oosterveer MH, Cen Y, Fernandez-Marcos PJ, Yamamoto H, Andreux PA, Cettour-Rose P, Gademann K, Rinsch C, Schoonjans K, Sauve AA, Auwerx J. The NAD(+) precursor nicotinamide riboside enhances oxidative metabolism and protects against high-fat diet-induced obesity. Cell Metab. 2012 Jun 6;15(6):838-47.
  3. Johnson S, Imai SI. NAD (+) biosynthesis, aging, and disease. F1000Res. 2018;7:132. Michishita E, McCord RA, Berber E, Kioi M, Padilla-Nash H, Damian M, Cheung P, Kusumoto R, Kawahara TL, Barrett JC, Chang HY, Bohr VA, Ried T, Gozani O, Chua KF. SIRT6 is a histone H3 lysine 9 deacetylase that modulates telomeric chromatin. Nature. 2008 Mar 27;452(7186):492-6.
  4. Trammell SA, Schmidt MS, Weidemann BJ, Redpath P, Jaksch F, Dellinger RW, Li Z, Abel ED, Migaud ME, Brenner C. Nicotinamide riboside is uniquely and orally bioavailable in mice and humans. Nat Commun. 2016 Oct 10;7:12948.
  5. Dolopikou CF, Kourtzidis IA, Margaritelis NV, et al. Acute nicotinamide riboside supplementation improves redox homeostasis and exercise performance in old individuals: a double-blind cross-over study. Eur J Nutr 2019 Feb 6.
  6. Srivastava S. Emerging therapeutic roles for NAD(+) metabolism in mitochondrial and age-related disorders. Clin Transl Med. 2016;5(1):25.Braidy N, Berg J, Clement J, et al. Role of Nicotinamide Adenine Dinucleotide and Related Precursors as Therapeutic Targets for Age-Related Degenerative Diseases: Rationale, Biochemistry, Pharmacokinetics, and Outcomes. Antioxid Redox Signal. 2019 Jan 10;30(2):251-94.

  7. Grabowska W, Sikora E, Bielak-Zmijewska A. Sirtuins, a promising target in slowing down the ageing process. Biogerontology. 2017 Aug;18(4):447-76.
  8. Gong B, Pan Y, Vempati P, Zhao W, Knable L, Ho L, Wang J, Sastre M, Ono K, Sauve AA, Pasinetti GM. Nicotinamide riboside restores cognition through an upregulation of proliferator-activated receptor-γ coactivator 1α regulated β-secretase 1 degradation and mitochondrial gene expression in Alzheimer’s mouse models. Neurobiol Aging. 2013 Jun;34(6):1581-8.
    Chen X, Stern D, Yan SD. Mitochondrial dysfunction and Alzheimer’s disease. Curr Alzheimer Res. 2006 Dec;3(5):515-20.
  9. Djouder N. Boosting NAD(+) for the prevention and treatment of liver cancer. Mol Cell Oncol. 2015 Feb 3;2(4):e1001199.
  10. Cantó C, Houtkooper RH, Pirinen E, Youn DY, Oosterveer MH, Cen Y, Fernandez-Marcos PJ, Yamamoto H, Andreux PA, Cettour-Rose P, Gademann K, Rinsch C, Schoonjans K, Sauve AA, Auwerx J. The NAD(+) precursor nicotinamide riboside enhances oxidative metabolism and protects against high-fat diet-induced obesity. Cell Metab. 2012 Jun 6;15(6):838-47.

 

Az egészségre vonatkozó állításokkal, élettani hatásokkal és információkkal kapcsolatban:

A webshopban található NANRI vitaminok egészségmegőrzést támogató étrend-kiegészítő termékek, nem gyógyszerek. A 37/2004 (IV. 26.) EU rendelet szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére, megelőzésére. Az étrend- kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést, de kiegészítheti az orvos által javasolt terápiát. A weboldalon található termék leírásokban szereplő állítások a hatóanyagokra vonatkozó, szakirodalmi forrásokból vett idézetek, a források listájának megjelölésével.

Az állítások nem a termékekre vonatkoznak, kizárólag az érdeklődők vagy fogyasztók általános, olykor részletesebb, magasabb szintű ismeretterjesztését kívánják szolgálni az összetevőkkel kapcsolatban. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. A weboldalon szereplő termék információk nem kívánnak javaslatok lenni konkrét tünetek kezelésére, valamint nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémákra. Egészségügyi problémájával mindig forduljon szakemberhez: orvosához, gyógyszerészéhez.

Az egészségre vonatkozó állításokkal, élettani hatásokkal és információkkal kapcsolatban: A webshopban található NANRI vitaminok egészségmegőrzést támogató étrend-kiegészítő termékek, nem gyógyszerek. A 37/2004 (IV. 26.) EU rendelet szerint az étrend-kiegészítők nem alkalmasak betegségek és a szervezet működési zavarainak gyógyítására, kezelésére, megelőzésére. Az étrend- kiegészítők fogyasztása nem helyettesíti a megfelelő szakorvosi diagnózist és a gyógyszeres kezelést, de kiegészítheti az orvos által javasolt terápiát. A weboldalon található termék leírásokban szereplő állítások a hatóanyagokra vonatkozó, szakirodalmi forrásokból vett idézetek, a hivatkozás megjelölésével. Az állítások nem a termékekre vonatkoznak, kizárólag az érdeklődők vagy fogyasztók általános, olykor részletesebb, magasabb szintű ismeretterjesztését kívánják szolgálni az összetevőkkel kapcsolatban. Az weboldalon szereplő termék információk nem kívánnak javaslatok lenni konkrét tünetek kezelésére, valamint nem értelmezhetők orvosi tanácsként személyes problémákra. Egészségügyi problémájával mindig forduljon szakemberhez: orvosához, gyógyszerészéhez.

KAPCSOLÓDÓ TERMÉKEK

Értékelések

Nincsenek még értékelések.

Legyél te az első, aki értékeli ezt: “B-komplex, metilmentes B12-vitamin, NAD+, Taurin”

Az email címed nem lesz látható. A kötelezően kitöltendő mezők jelölve vannak

b-komplex metilmentes b12-vitamin nad+ taurin üvegben étrend-kiegészítő B-komplex, metilmentes B12-vit...

8 990 Ft