50 kilóról indultam, 72-nél álltam meg.
Ez így elsőre elég rémisztő lehet.
De mikor egy közel öt kilós-pontosabban 4600 grammos- kis embert hordasz a szíved alatt, már annyira nem is sok.
Mindig azt gondoltam milyen szerencsés vagyok, hogy nincsenek striáim, nem küzdök semmi olyan bőr problémával, ami tartós az életemben.
Aztán mikor a várandósságom alatt elkezdtem észre venni -nagyjából a 6.-7. hónapban- hogy szétszakadt a hasamon a bőr mindkét oldalon és a hasam alsó részén is, kicsit megborultam fejben, hogy akkor, hogyan is lesz ez megoldva később?!
Aztán megszületett Tomi.
Saját példámból kiindulva: az elején baromira nem azzal van elfoglalva az ember, hogy milyen a teste.
Majd mikor már összecsiszolódtatok a manóval és apával is, mint egy kis család és eltelik jó pár hónap, felüti az ember fejét a saját tükörképe.
Eleinte barátkoztam vele, kedvesen. Komolyan mondom…
De volt olyan is mikor elmentem a tükör előtt és épp olyan hangulatban voltam, (tudod, amikor az egész világ ellened van érzés…) és még magaddal sem vagy kibékülve NA az az igazi mental breakdown…
Szó szerint kerülgettük egymást a testemmel…
Hiába mondta a férjem, hogy mindenhogy gyönyörű vagyok és az a test kihordott egy életet.
Nehezen tudtam megbarátkozni vele.
Végül elkezdtem szeretni magam.
Elfogadni magam.
Elkezdtem odafigyelni ismét a rendszeres étrend-kiegészítők és multivitaminok szedésére. Heti két alkalommal beiktattam magamnak testmozgást.
Korábban kifogásnak jó volt, hogy rengeteg dolgom van, közben meg azt vallom, hogy az embernek arra van ideje amire időt szán!
Mindannyiunk életében vannak olyan mérföldkövek -legyen az pozitív vagy negatív- amikhez, ha elérkezünk megváltoznak a dolgok.
Nem lesz ugyanolyan, mint azelőtt.
Az én mindenkori tapasztalatom az az, hogy tudni kell elfogadni.
Helyzeteket, embereket, önmagunkat.
Utána jöhet az a rész, hogy elkezd változtatni az ember, ha jobbat szeretne.
Nem elegendő egy termék megvásárlása ahhoz, hogy tudd szeretni önmagad.
Te is kellesz hozzá!
